Többször beszámoltunk már arról, hogy miért jó diákmunkát vállalni, vagy miért éri meg diákokat alkalmazni. Bemutattuk a saját oldalunkról a folyamatokat, de egy partnerünk is betekintést nyújtott a náluk zajló diákfoglalkoztatásba. Most viszont arra szeretnénk rávilágítani, hogy az euDiákok Iskolaszövetkezetünknél dolgozó tanulók hogyan jutottak el hozzánk, milyen tapasztaltokat gyűjtöttek és miért éri meg szerintük munkát vállalni a nyári szezonon kívül.
Négy, általunk foglalkoztatott diák osztotta meg velünk tapasztalatait, élményeit és véleményét a diákmunkáról, valamint arról, hogyan ismerkedett meg az euDiákokkal. Többségük baráti, osztálytársi ajánlásokon keresztül talált meg bennünket, bízva abban, hogy a nyári szünet ideje alatt munkalehetőséghez juthat. Bár kezdetben csak nyári munkákat vállaltak, az ősz kezdetével mindegyikük úgy gondolta, továbbra is szeretne pénzt keresni, hogy a költségeit állja.
„Egész évben vannak kiadások, amiket szeretnék egyedül fedezni, de van olyan ismerősöm, aki egyáltalán nem számíthat szülői támogatásra, így mindenképpen magának kell előteremtenie, amit szeretne. Van, aki pedig már a jövőjére tesz félre.”
Az egyik nagy motivációs faktor az önállósodás, például, hogy ne függjenek anyagi értelemben a szülőktől. A másik hasznos hozadéka, hogy rendszert visz az életükbe, megtanítja őket arra, hogy megfelelően priorizálják a feladatokat, megtervezzék a bevételüket és a kiadásaikat, kalkuláljanak a dátumokkal, például, hogy mikor érkezik a fizetésük. A munkaidő-tervezésben az előnyöket tekintve mindegyikük egyetértett abban, hogy a rugalmasság a legmérvadóbb. Ennek köszönhetően, nemcsak a nyarukat tudták előre megtervezni, hanem a középiskola vagy az egyetem kezdetével már az órarend összeállításánál számításba vehették, mely napokon érnek rá dolgozni.
„Számomra a vizsgaidőszak is gördülékeny volt, mert a munkahelyemen rugalmasan alakíthattam a beosztásomat, valamint a kollégáim és a főnököm is megértő volt velem. Az is sokat számít, hogy ez euDiákoknál van koordinátor, akit felhívhatok, ha kérdésem, problémám van, és segít, hogy együtt megoldást találjunk.”
Bár sokan azt gondolják, hogy a nyári periódust követően kevesebb lehetőségük lesz munkát találni, ez valójában nincs így. Egész évben számos lehetőség közül választhat, aki dolgozni szeretne, sőt, a karácsonyi és újévi időszakban kifejezetten megsokasodik a betöltendő pozíciók száma.
Egyik diákunk saját karrierútját is sikerélményként élte meg, szerinte óriási pozitívum, hogy diákmunkásként is fejlődhet és felkérhetik akár új feladatkör betöltésére is.
„Emlékszem, amikor még engem tanítottak be az első munkanapjaimon, most pedig már én végzem ezt a feladatot, és hozzám fordulnak a diákok, ha kérdésük van. Számomra ez nagyon jó érzés.”
Egy másik diákunk útkeresésében játszik fontos szerepet a diákmunka. Szerinte hasznos, hogy több cégnél, más-más pozíciókban kipróbálhatja magát, sőt, ha esetleg nem tetszik a kiválasztott hely, akkor könnyen és gyorsan találhat másikat. Emellett nagy népszerűségnek örvendenek azok a munkák is, amelyek csak egy-egy alkalom erejéig szólnak.
„Jó, hogy vannak Facebook csoportok, ahol könnyen és gyorsan tudok jelentkezni a kiírt dátumokra, hiszen nem mindig tudom előre, hogy milyen lesz a hetem, de van, amikor felszabadul egy napom és akkor hasznosan tudom tölteni.”
Hozzátették, hogy minden eddigi munkahelyükön rengeteget számított a jó közösség és a megfelelő munkakörnyezet. Számos ismerőssel gyarapodtak, ezzel pedig növekedett a kapcsolati tőkéjük is.
Elmondható tehát, hogy a megkérdezett diákok pozitív tapasztalatokkal rendelkeznek a diákmunkát illetően, nemcsak nyáron, hanem egész évben. Azt pedig előnyként élik meg, hogy ez euDiákok Iskolaszövetkezet is részt vesz a folyamataikban, ezzel segítve az útjukat.