Egy korábbi cikkünkben kifejtettük, hogy diákként miért éri meg gyakornoki programban részt venni. Most viszont munkaadói oldalról is megvizsgáljuk, hogy milyen előnyökkel jár. Valójában nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk: ez az igazi win-win szituáció mindkét fél számára.
Miért éri meg jobban egy gyakornoki program, mint egy új kolléga felvétele? Ez az úgynevezett utánpótlás nevelés. Általában szakmai programot értünk ez alatt, ami legalább 1-1,5 éves időszakra vonatkozik. Munkaadói oldalról érdemes kijelölni egy belső mentorcsapatot, akik a gyakornokkal foglalkoznak, egyengetik a cégnél bejárt útját. Ez azért is fontos, mert így a jelölt nem érzi azt, hogy magára van hagyva. Lesz egy biztos pont, akihez fordulhat a kérdéseivel, problémáival kapcsolatban. Ugyanakkor maguk a mentorok is fontos szerepet töltenek be a fejlődés szempontjából: az ő visszajelzéseik, tanácsaik mentén formálódik a gyakornok is, és válik egyre jobb munkatárssá.
A cégnél bejárt karrier út izgalmas felismerésekkel szolgálhat egy gyakornok számára. Van rá példa, hogy akár fél évente kipróbálhat új területet a cégnél. Természetesen csak akkor, ha az beleillik a szakmai tanulmányaiba. Ez egy jó tapasztalati lehetőség is, hogy kiderüljön, hogy a cégen belül, mely irányok állnak hozzá közelebb. Az, hogy összefüggően 1-1,5 évet egy helyen tölthet el a tanuló, remek motivációs hatással is bír a későbbiekre nézve, hiszen ad neki egy jövőképet. Megismerkedik a munka világával, és nem kávét kell majd főznie, mint azt sokan gondolják.
Fontos hangsúlyozni, hogy a program a jelölt szakmai fejlődését szolgálja, tehát csak ehhez kapcsolódó feladatokat kell végeznie. A gyakorlat végén pedig ideális esetben a cég, tud számára biztosítani egy főállású pozíciót.
Miért éri meg főállású munkatársként átvenni?
- Mert már a program alatt elhivatott dolgozó válik belőle.
- Költséghatékony erőforrás egyrészt, mert a gyakorlat alatt diákbért kap (FONTOS, hogy ennek is megvannak a keretei, hogy miben más, mint az általános diákmunka. Például időközönként emelni is érdemes a bérén!)
- Másrészt a gyakorlat ideje alatt megismeri a cég teljes struktúráját, működését, a csapatot, a folyamatokat ezáltal nincs betanulási idő sem.
Jelenleg a pénzügyi, illetve az IT szektor az, ahol elterjedtebb és jellemzőbb a gyakornoki programok integrálása a cégbe. Cégcsoportunk szerint érdemes azonban más profilú cégeknek is kitekinteni ebbe az irányba és lehetőséget adni ezeknek a programoknak. A tapasztalatok alapján igen szép számokról beszélhetünk, ugyanis másfél év alatt 30 gyakornokból csak 2 esik ki átlagosan.
Ebből az is következik, hogy nagyon sok múlik a toborzáson. Ezen a területen pedig le tudjuk venni a terhet cége válláról, de akár az adminisztrációs folyamatok során is számíthat ránk!