Közös könyvklubbal veszi kezdetét az euDiákok Iskolaszövetkezetet és a POKET együttműködése, amely egy éven keresztül igyekszik majd minőségi kulturális tartalommal megtölteni a munka utáni szabadidőt, támogatva a hasonló értékrendet valló fiatalok egymásra találását.
Stanisław Lem Solaris című regényével rajtol el az euDiákok Iskolaszövetkezet és a POKET zsebkönyvek egy évre szóló együttműködésének első pillére, a közös könyvklub. A kezdeményezés gondolatébresztő olvasmányokkal ismerteti meg a résztvevőket, akiket interaktív, játékos aktivitások és inspiráló beszélgetések is várnak.
„Azzal, hogy csendet hoz a hétköznapok hajtásába és valódi feltöltődéssel, megnyugvással szolgál, az olvasás hozzájárul a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásához” – véli Vecsei H. Miklós színművész. A POKET alapítója szerint a minőségi irodalmi élmények lehetőséget adnak az elmélyülésre, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy kézbe vegyük a saját sorsunkat és azt a szellemi tartalmat, ami a jövőnket irányítja.
„A POKET-tel való együttműködéssel szeretnénk lehetőséget ajánlani iskolaszövetkezetünk tízezernél is több tagjának, hogy az általunk kínált munkákon túl szabadidejüket minőségi kulturális tartalommal töltsék meg, s így is kapcsoldóni tudjanak egymással és a POKET közösségének tagjaival is” – magyarázza az együttműködés hátterét Pataki Zoltán, az euDiákok Iskolaszövetkezet elnöke, aki szerint a jó olvasmányok segíthetnek a fiataloknak abban, hogy jobban megismerjék saját magukat és önálló, összetett véleményt alkossanak az őket körülvevő világról. „Ezek a kompetenciák pedig valódi versenyelőnyhöz juttatják a diákokat a munkaerőpiacon, és akár ahhoz is hozzájárulhatnak, hogy megtalálják a saját útjukat, azt a hivatást, amelyben igazán jól érzik magukat” – állítja Pataki Zoltán.
Az együttműködés részeként az az euDiákok Iskolaszövetkezet POKET ajándékcsomaggal lepi meg a 2021-ben legtöbbet dolgozó gimnazistáit és egyetemistát, valamint 2022 tavaszán egy újabb POKET-kötet kiadását is támogatja. Az euDiákok-POKET Könyvklub első, október 15-ei alkalmát pedig újabb, irodalommal és gondolatébresztő beszélgetésekkel töltött esték követik majd jövő februárban és júniusban.
Az euDiákok Iskolaszövetkezetről:
Az ország egyik legnagyobb és legismertebb iskolaszövetkezete az euJobs-HR Group (korábban euCSOPORT) tagja. A cégcsoport minden munkaképes és dolgozni akaró korosztálynak munkát biztosít 16 évestől 99 éves korig. A 2004-ben alapított, 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoporthoz tartozik a diákokat foglalkoztató euDiákok Iskolaszövetkezet, emellett a felnőtteket kölcsönző és közvetítő euJobs, továbbá a nyugdíjasokat foglalkoztató Nyugdíjtöbblet Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet.
A Poketről:
A 2018-ban alapított és azóta töretlen sikernek örvendő POKET zsebkönyvek elsődlegesen a közösségi közlekedést választókat és a fiatalokat célozza meg. Az automatákból és neten megvásárolható, okostelefon méretű könyvekkel azt szeretnék elérni, hogy a fiatalok utazás közben ne csak mobiltelefonjaikat nyomkodják, hanem alternatívaként legyen ott minél többüknél egy POKET is. A kortárs, valamint klasszikus műveket egyaránt tartalmazó sorozatban eddig 43 könyv jelent meg.
– noizz.hu