Egyre hangsúlyosabbá válik a szellemi foglalkoztatás a fizikai mellett a diákmunkában, miközben a világjárvány a rugalmasság új korszakát hozta el a munkaerőpiacra. A korábban euCSOPORT nevet viselő euJobs HR-Group tapasztalatai azt mutatják: a tartósan bizonytalan körülmények sokszor nagyon megnehezítik a vállalatok elköteleződését a munkavállalók felé.

Korábban főleg olyankor keresték meg a cégek a munkaerő kölcsönző és közvetítő cégeket, valamint az iskolaszövetkezeteket, amikor időszakosan merült fel pótlólagos munkaerőigény, esetleg csak meghatározott, jellemzően nem túl hosszú időre szerettek volna betölteni egy pozíciót. Annyi minden mással együtt a pandémia ezt az állapotot is felülírta: minden foglalkoztatónak lényegesen rugalmasabbá kellett tennie a munkaszervezést és a munkavégzés feltételeit.

Ez ugyanis egy ennyire tartósan bizonytalan világban és üzleti környezetben elengedhetetlen. A piac pillanatok alatt változhat meg úgy, hogy az adott pozícióra vagy munkakörre már nincs szükség. Hasonló kiszámíthatatlansággal fordulhat elő, hogy hirtelen támad igény átmeneti kapacitásokra. Mindez nagyon megnehezíti a cégek elköteleződését a munkavállalók felé: ilyenkor jönnek jól a rugalmas foglalkoztatási formák, amelyek a munkáltatói kötelezettségeket tekintve ráadásul költséghatékonyabbak is lehetnek, mint valakit főállásban megfizetni.

„Ezzel új lehetőségek nyíltak meg számunkra közel 20 év után, hiszen a villámgyors, rugalmas és professzionális szolgáltatásaink révén kis- és középvállalati, valamint nagy- és multinacionális vállalati partnereink egyaránt képesek még a nehezített körülmények közt is gazdaságosan működni és megőrizni üzleti stabilitásukat” – mondja Pataki Zoltán, az euDiákok Iskolaszövetkezetet is magában foglaló euJobs HR-Group alapító-tulajdonosa. A korábban euCSOPORT néven ismert cégcsoport ennek megfelelően az átfogó megújulás mellett döntött: még rugalmasabbá teszi működését és szolgáltatásait, hozzáigazítva a rohamléptekben is elég radikálisan változó piaci igényekhez.

Ez egyfelől abban mutatkozik meg, hogy a 16 és 18 év közötti középiskolai diákok közül egyre többen vállalnának munkát tanulmányaik mellett megélhetési szándékkal az euJobs HR-Group januári kutatása szerint. Eközben munkaadói oldalon a tartós bizonytalansággal egyre inkább felértékelődik a helyben megszerzett tapasztalattal és a vállalati kultúra ismeretével már rendelkező munkaerő. Sok cég szeretné ezért megtartani azokat a náluk foglalkoztatott diákokat, akiket a legrátermettebbnek tartanak azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy náluk kezdjék el a karrierjüket gyakornokként vagy főállású munkatársként.

Mindez nagyfokú, még a korábbiakat is felülmúló rugalmasságot és szakmaiságot igényel az euJobs HR-Group részéről. Semmit nem bíznak a véletlenre: szakértőik precízen felmérik a jelöltek aktuális helyzetét, szükségleteit, lehetőségeit és kompetenciáit, továbbá a munkalehetőségeket ajánló vállalatok igényeit és elvárásait. Kizárólag olyan céghez delegálnak egy jelöltet, amely összhangban áll az elképzeléseivel, és fordítva: a megbízóikat is csak olyan munkavállalókkal kapcsolják össze, akiknek kétség sem férhet az alkalmasságához, és ahhoz, hogy meg tudnak birkózni az adott feladattal. Az alapítás óta eltelt közel 20 évben a cégcsoport összesen 70 ezer munkavállaló és 1650 megbízó között teremtett a kölcsönös bizalomra és elégedettségre alapozó együttműködést. Ennek a hatalmas és élő adatbázisnak köszönhetően a cégcsoport szakértő csapata országos szinten is képes rövid idő alatt nagylétszámú munkaerőt megmozdítani.

 

Az euJobs HR-Group-ról:

Az euJobs-HR Group (korábban euCSOPORT) minden munkaképes és dolgozni akaró korosztálynak munkát biztosít 16 évestől 99 éves korig. A 2004-ben alapított, 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoporthoz tartozik egyebek mellett a diákokat foglalkoztató euDiákok Iskolaszövetkezet, a felnőtteket kölcsönző és közvetítő euJobs, továbbá a nyugdíjasokat foglalkoztató Nyugdíjtöbblet Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet.

További információ:

Rumpf Nikoletta
[email protected]
+36 20 257 7857