HR szolgáltatóként gyakran tapasztaljuk, hogy a munkaerő-kölcsönzés és a munkaerő-közvetítés jelentése még mindig sokszor keveredik össze az emberek fejében, pedig két nagyon különböző fogalomról van szó. Cégcsoportunk mindkét területen közel húszéves tapasztalattal rendelkezik, így szeretnénk tisztázni a különbségeket közöttük, ebben pedig Hunyor Péter külföldi munkaerő-kölcsönzési Üzletágvezetőnk segít nekünk.

Munkaerő-kölcsönzés

Honnan indult?

A munkaerő-kölcsönzés egy atipikus foglalkoztatási forma, amely eredetileg Amerikából származik és a gyártási, termelési időszakokkal függött össze. A gyártásnak és a termelésnek ugyanis csúcsai és mélypontjai is vannak, az év során nem egyenletes mennyiségű humánerőforrást igényel. Egyes időszakokban többet, míg máskor kevesebbet, így tehát ideiglenesen vették fel a csúcsidőszakokra a plusz munkaerőt, amit aztán az időszak végével visszaadtak a kölcsönzőnek, aki értékesítette őket máshol. Magyarországon a 2000-es évek elejétől terjedt el ez a foglalkoztatási forma, és a cégek, akik ezzel szabályozott keretek között foglalkoztak. Ma már kötelező, hogy a kölcsönző cég kölcsönző engedéllyel rendelkezzen, amelyet időről-időre meg kell újítania.

A munkaerő-kölcsönzés jelene

Jelenleg is hasonló a képlet, mint a kezdetekben: ennek a munkáltatói formának 3 szereplője van: a munkavállaló, a kölcsönbeadó cég és a kölcsönvevő cég. A munkáltató kölcsönzés céljából határozott időre kölcsönbe adja a saját munkaerejét, a kölcsönvevő partner pedig ezt a munkaerőt használhatja. Korábban leginkább a kékgalléros, fizikai munkára volt kiterjedt ez a foglalkoztatási forma, mára némiképp kiterjedt a kör a fehérgalléros, egyebek mellett az IT szektorra is. Ahogy már hangsúlyoztuk, ez egy ideiglenes megoldás, mert a törvény 5 évben maximalizálja, hogy meddig lehet valaki kölcsönzésben foglalkoztatott az adott kölcsönbevevőnél. Ezt követően vagy át kell venni saját állományba, vagy pedig megszüntetni a kölcsönzést. Korábban sok tévhit keringett a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban, de ma már nyitottabbak az emberek rá és tisztában vannak azzal, hogy a kölcsönzött munkaerőt ugyanazok a jogok megilletik, mint a saját állományba foglalkoztatott munkatársakat, nem lehet őket diszkriminálni, az egyenlő bánásmód elve rájuk is érvényes. A munkáltatói jogok pedig megosztottak a kölcsönvevő és kölcsönbe adó között.

Rugalmas foglalkoztatási forma

A munkaerő meghatározott ideig dolgozik a kölcsönvevőnél, amennyiben a kölcsönvevő úgy dönt, hogy neki a kölcsönzött munkaerő nem kell, akkor visszairányíthatja a kölcsönbe adó cégnek – tehát munkajogi értelemben nem bocsáthatja el. A kölcsönbe adó viszont megszüntetheti a munkaviszonyt felmondással, a felmondási idő pedig munkaerő- kölcsönzésben 15 nap. Mivel ideiglenes foglalkoztatási formáról beszélünk, így átmeneti időszakok áthidalására is tökéletes megoldást jelenthet. Például szülési szabadság, vagy ideiglenes munkaerőkiesés esetén is jó alternatívát jelenthet.

Megszabadulhat az adminisztratív terhektől

Nem utolsó sorban akkor is remek választás a munkaerő-kölcsönzés, ha az adminisztratív munkát szeretnék megspórolni. Ebben az esetben nincs toborzás, nem kell szerződtetnie a munkaerőt, nincsenek adminisztrációs terhek, mint például a bérszámfejtés, mert ez mind-mind a kölcsönbeadót terheli.

Munkaerő-közvetítés

A munkaerő-közvetítés egy tisztán HR szolgáltatás, melynek során a szolgáltatást igénybe vevő egy megadott munkakörre keres munkaerőt. A közvetítésnek szintén 3 szereplője van: a munkavállaló, a munkáltató és a közvetítő cég. A munkáltató megbízza a közvetítő céget, hogy keresse meg a legalkalmasabb jelölteket egy adott pozícióra, majd őket tovább küldi a munkáltatóhoz, ahol megtörténik a tényleges kiválasztás. Mielőtt azonban a munkáltatóhoz kerülnek a jelöltek, számos tesztelési, vagy előszűrési lehetőség is rendelkezésre áll a közvetítőn keresztül, mint például a nyelvi, vagy szakmai kompetenciák ellenőrzése. A munkavállaló a folyamat végén a munkáltaójával köti meg a szerződést, így tehát egy hosszútávú megoldásról beszélhetünk.

Mikor célszerű igénybe venni?

Jellemzően 2 oka van annak, ha a munkaerő-közvetítés mellett dönt egy cég: vagy nincs rá megfelelő stábja, toborzója, esetleg nem értenek hozzá annyira, mint a dedikált HR szakemberek.  A másik eset, hogy ha meg is van a megfelelő stábja, de nem találja a megfelelő munkaerőt, mert annyira specifikus a munkakör, vagy annyira nagy létszámra van szüksége, esetleg rövid a határideje. Éppen ezért szüksége van plusz erőforrásra, hogy ezeket az embereket megszerezze. Számos közvetítő cég már specializálódott egy-egy területre, például IT, mérnök, vagy csak felsővezetők keresésével foglalkoznak, de ide tartozik a fejvadászat is. A közvetítő cégek előnye, hogy tisztában vannak azzal, hogy hogyan kell átlátni a munkaerőpiacot és megtalálni rajta a megfelelő szakembereket a megcélzott határidőn belül.

Garancia a munkaerőre

Fontos, hogy a közvetítővel való kapcsolat nem szakad meg akkor, amikor a cég leszerződik a megtalált munkavállalóval, ugyanis a szolgáltatási szerződésben garanciát is vállal az általa közvetített humánerőforrásra. A garancia ideje lehet 3, 6 de akár ennél több hónap is, pozíciótól is függhet, hogy mennyit határoznak meg. Ha ez időn belül a munkavállaló felmond, akkor a közvetítő köteles pótolni a munkaerőt.

A HR cégek irányt mutatnak

Nagyon fontos kiemelni, hogy Cégcsoportunk HR szolgáltatóként arra törekszik, hogy edukálja a piacot: mind a munkaadókat, mind pedig a munkavállalókat. Segít a cégeknek abban, hogy az egymásra találást követően meg is tudják tartani a megtalált munkaerőt. A megfelelő szakember felderítésén, majd leszerződtetésén túl ugyanis óriási hangsúly van – kiváltképpen napjainkban – a megtartáson is. Például, hogy hogyan tudja az adott cég integrálni az új alkalmazottat, vagy milyen munkakörülményeket biztosít neki. Ugyanakkor a jelölteket is megfelelően felkészítjük a közvetítés során az interjúkra.

Amennyiben további kérdése van a témával kapcsolatban, vagy cégének munkaerőre van szüksége, keresse kollégáinkat!

 

 

 

 

2023. február 9.