A HR Portálon megjelent legújabb cikkünk, partnerünkkel az IKEA-val, az alábbiakban olvasható:
Az IKEA és az euDiákok szakmai együttműködése szinte már történelem. Közös munkájuk során pedig felfedezték, hogy több megegyező vonásuk is van, amelyek támogatják céljaik elérését. Hogyan zajlik az IKEA-nál a diákok foglalkoztatása és milyen lehetőségeik vannak? Most betekintést nyújtunk!
Az IKEA és az euDiákok kapcsolata több éves múltra tekint vissza, és mindkét fél részéről pozitív tapasztalatokról beszélhetünk. Azon dolgoznak, hogy közösen előre gondolkodva megbirkózzanak a piaci kihívásokkal és versennyel. A gördülékeny közös munka természetesen több tényezőn is múlik: Hozzájárul az euDiákok szakmai felkészültsége és rugalmassága, ami az IKEA-ra is jellemző. Emellett mindkét fél közvetlensége sokat segít az együttműködés során.
Toborzás szempontjából az euDiákok óriási segítséget nyújt, hiszen ismerik a célközönséget: a diákokat. Tisztában vannak azzal, hogy milyen munkákat keresnek, és mely feltételek élveznek náluk prioritást. Sok esetben például a brand maga egy óriási húzóerő, hiszen így a diák elmondhatja magáról, hogy egy széleskörben ismert, multinacionális cégnél dolgozik. Jelen esetben az IKEA ennek a feltételnek tökéletesen eleget tesz. Szempont lehet még a cég profilja is, hogy mennyire vág bele az érdeklődési körébe, vagy a tanulmányaiba, mennyire kedveli magát a céget, például fogyasztja-e, ismeri-e a termékeit?
Magyar Andrea, a soroksári IKEA áruház HR-vezetője elmondta, a legtöbb diák örömmel dolgozik az áruházban és számos példa van arra is, hogy a tanulmányaik befejeztével állandó munkatársként folytatják a munkát. Motiváló lehet a jelentkezők számára, hogy mindhárom áruházukban vannak vezetők, akik annak idején szintén diákként kezdték a pályafutásukat az IKEA-ban és izgalmas karrierutat jártak be addig. Az euDiákok szerint egyértelműen a motivációs faktorok között szerepel a fejlődés lehetősége, valamint a biztonság, azaz, hogy hosszútávon is tervezhetnek.
Magyar Andrea hangsúlyozta, hogy a diákok foglalkoztatásának elsősorban a rugalmasság a legnagyobb előnye. Az állandó személyzet mellett jellemzően diákokkal pótolják, ha extra erőforrásra van szükségük. Három-négy nagyobb területen dolgoznak velük a leggyakrabban: a logisztikán, az IKEA Food-nál, a vevőszolgálaton és az eladás területén. Ezeken belül pedig többnyire az áruösszekészítő, árufeltöltő, az éttermi-, kávézós- és bisztrós munkatárs, a pénztáros, az árukiadói és eladói munkakörökbe alkalmaznak legtöbbször diákokat. A betanulás folyamata is gördülékeny, ugyanis minden területen vannak kollégáik, akik segítik a feladatok megfelelő elsajátítását. Az euDiákok tapasztalata alapján sok esetben beszélhetünk időszakosan visszatérő diákokról is. Ez azt jelenti, hogy aki egy adott szezonban dolgozott már például az IKEA-nál, az később is gyakran visszatér. Ez mind a diáknak, mind pedig a cégnek előnyös, hiszen nem kell már időt fordítani a betanításra sem. Persze, ahhoz, hogy visszatérő legyen egy diák, akár több szezonon át, megfelelően lefektetett alapok szükségesek.
A HR vezető elmondta, a foglalkoztatott diákokat teljesértékű munkatársként kezelik, ezért igyekeznek ugyanazokat a feltételeket biztosítani nekik, mint a saját munkatársaiknak. Például dolgozóiknak a személyzeti étteremben kedvező áron van lehetőségük étkezni és ezzel a diákok is élhetnek.
A bérek tekintetében az IKEA az euDiákokkal közösen tartja a lépést a piaccal. Munkatársaikkal mindig hosszútávon terveznek és ez igaz a diákok esetében is. Éppen ezért a bérezés tartalmaz olyan bónusz elemet, ami ösztönzi a diák munkatársak hosszabb távú elköteleződését. Ezt pedig tovább fokozzák a kiemelkedő munkakörülmények, a jó hangulat, az izgalmas feladatok, a fiatalos, közvetlen környezet, valamint a már említett fejlődési lehetőségek is.
Az év utolsó szakasza persze mindig kihívásokkal teli. A karácsony előtti megnövekedett forgalommal ugyanakkor az IKEA is számol. Nem titok: ebben az időszakban van a legnagyobb lehetőség az áruháznál dolgozni, hiszen ilyenkor van szükségük a legtöbb diák munkatársra annak érdekében, hogy a vásáróikat továbbra is maximálisan ki tudják szolgálni.
Természetesen az év végi dömping nemcsak a cégeknél jellemző, hanem a diákok életében is, hiszen decemberben már elkezdődik a vizsgaidőszak, amely zsúfolttá teheti a mindennapjaikat. Éppen ezért a toborzás az euDiákok számára is izgalmas feladat, de tapasztalataikra alapozva felkészültek, például időszakos nyereményjátékokkal a diákok ösztönzésére.
Nem elhanyagolható azonban az sem, hogy egyre nagyobb kihívás megszólítani a diákokat. Az euDiákok arra törekszik, hogy minden közkedvelt platformon aktívan jelen legyen, a különböző kampányok segítségével pedig mindig a diákok látóterében maradjon. Ennek egy remekül működő pillére a partnerekkel való közös tartalomgyártás. A TikTok felületén például számos közös tartalom található többek között az IKEA-val is, ezzel egyrészt szorosabbra fűzve a kapcsolatot az együttműködések során. Másrészt pedig bemutatja milyen is a cégnél dolgozni, milyenek a mindennapok, mire lehet számítani.
Ennyi év alatt a partnerek általában már jól ismerik egymást, felfedezik a közös vonásaikat, és hogy valójában mindketten közös célért dolgoznak. Az IKEA és az euDiákok együttműködése a folyamatos kommunikáción és a hasonlóságok felfedezésén túl, a felkészültségen és magas szakmai hozzáértésen alapul.